A szolgálólány meséje értékelés

SPOILERES!

"A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ… 

A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.

A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült."

Nem egy egyszerű könyvről van szó. Kezdjük ott, hogy miután hallottam a TV-sorozatról, utánanéztem és gondoltam előbb elolvasom. Nem tudom jól tettem-e, majd kiderül.

A történet szerint adott Fredé, a szolgálólány, aki tulajdonképpen egy két lábon járó anyaméh. Azon kívül, hogy teherbe essen, gyermeket szüljön, majd tovább álljon, semmi feladata nincsen. Ebbe a legnormálisabb ember is beleőrül pár év után. Fredé sokszor az emlékeibe menekül, a férjére és a kislányára, a legjobb barátnőjére és az anyjára gondol. Reméli, hogy életben vannak.

Nehéz volt ráhangolódni a könyvre, mivel a főhősnő igazi jellemét nem ismerhetjük meg. Csak a rezsim által rákényszerített maszkot látjuk. Azt tudjuk meg róla, hogy egy átlagos nő volt, mielőtt pirosba öltöztették és átnevelték.

A történet elején teljes homályba borul minden, nem értünk semmit a világból, fogalmunk sincs, hogyan lett ilyen.  Néha összezavart, hogy a visszaemlékezésben is visszaemlékezés van, és, amire visszajutott a jelenhez, már azt sem tudtam, hol tartottam. A rendszer kialakulását szinte teljesen homály fedi, pedig fontos lett volna, ha megértheti az olvasó a hogyanokat és a miérteket. Tulajdonképpen olyan volt, mintha egyik napról a másikra történt volna, kb. minden előjel nélkül. Mivel nem ismertem ezt a világot, nem is tudtam, annyira beleélni magam, mint szerettem volna.  

Gondolom pont ez lett volna a cél. Hogy az írónő úgy próbál feszültséget kelteni, hogy mi magunk is bizonytalanok vagyunk, pont mint Fredé. 

DE!

Úgy gondolom, eredetileg arra teremtettünk, hogy gyermeket szüljünk, a történelemben nem egyedi példa, hogy a nőt ennél többre nem tartják. Viszont borzalmas volt nőként egy olyan világot elképzelni, ahol nincsen választás, nincs szabadság. Nem választhatod meg kinek szülöd azt a gyermeket. Az pedig csak tetézi a dolgot, hogy egy szobában bezárva tartják a nőket, a napi séta alatt pedig hozzá sem szólhatnak ahhoz, akivel nap, mint nap róják az utcákat. 

A rémisztő az egész történetben az, hogy - mint a könyv végén kiderült - az ide vezető okok nem is állnak olyan távol a valóságunktól. Atombombák, sugárzás, betegségek, művi meddővé tétel, abortusz. Komoly témák ezek.